Mászófal tervezés, kivitelezés

Cégünk fő profilja a mászófal és kalandpark tervezés, kivitelezés és engedélyeztetés. 2005 óta kivitelezünk mászófalakat és kalandparkokat Magyarországon és külföldön egyaránt.

Szívből szeretjük azt, amit csinálunk

Szeretnénk, ha a pedagógusok megismernék a mászófal adta lehetőségeket

Híreink

Volt értelme az elmúlt 20 évnek, Köszönjük Szent Ferenc Kórház! /Budapesti Szent Ferenc Kórház/

Talán az első hely Magyarországon, ahol a kardiológiai rehabilitációban, nemzetközi példák alapján, elkezdjük ezt a mozgásformát is használni betegeinkkel. Köszönjük mindazoknak, akik segítették, megépítették betegeinknél ezt a lehetőséget.
Dr. Toldy-Schedel Emil, kardiológus, főigazgató, Szent Ferenc Kórház

Végre egészségügyi intézményben is sikerült megteremteni azt, amit a fejlesztő pedagógia már régóta használ. Egyszerre valósítja meg a 4 alappillért: Prevenció, Terápia, Rehabilitáció és Rekreáció. A tévhitekkel ellentétben nem csupán szálkás, izmos fiatalok extrém edzésének eszköze. Fejleszti a mozgáskoordinációt, egyszerre erősíti az összes izmot a szív megterhelése nélkül és számos egyéb pozitívum mellett talán a legfontosabb: önbizalmat ad. Önbizalmat arra, hogy bármilyen korosztálynak krónikus betegséggel is lehet sportolni, lehet új dolgokat kipróbálni és főleg lehet Élni.
Köszönöm, Budapesti Szent Ferenc Kórház!❤️
Dr. Tóth Judit

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Piliscsaba

Iskolai fejlesztő kaland feladatokat és mászófalakat adtunk át Piliscsabán egy teljes iskolaudvar felújítása részeként, a fejlesztő feladatok elvégzése közben észrevétlenül fejlődik a gyermek mozgáskoordinációja, téri tájékozódása, javul az észlelés és figyelem miközben az idegrendszer is érik! A képességek játékos fejlesztése iskoláskorban elengedhetetlen, a mozgásos játékok, a testnevelés és a mozgással töltött szabadidős tevékenységek nemcsak a testi fejlődés, az egészség fejlesztésének, kondicionálásának, a motoros képességek és készségek kialakításának és továbbfejlesztésének eszközei, hanem megfelelő felhasználás mellett, célszerű és tudatos pedagógiai munkával az emberi személyiség egészére vannak jó hatással. Köszönjük a megrendelést!

Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola

Az általános iskolai tanterv lényegében azt a feladatot írja elő, hogy a gyermekek egyéni fejlődését a játék és a sport segítségével kell támogatni, valamint hogy biztosítani kell a szociális tapasztalatok lehetőségét, ami a boulderezéssel és a mászással ideálisan megvalósítható: a szellemi és testi fejlődés egyaránt megvalósul. A koordináció, az észlelés, valamint a psziché és a test is fejlődik, és ez a tevékenység szinte minden alapvető mozgásformát lefed. A boulderezés és a mászás minden mozgásszerv izomzatát erősíti, és alapvető mozgási tapasztalatokat nyújt. Ezen kívül az olyan szociális képességek, mint a felelősségvállalás, az együttműködés és a sportszerűség ezen sportágak elemi alkotó részét képezik. Traverz mászófalakat telepítettünk Oroszlányban!

Galéria

Készségfejlesztő Ügyességi Eszközök

Biztosítás Nélküli Kalandparkok

Bordásfalra Rögzíthető Mászófalak

Iskolai Mászófalak Építése

Játszóterek

Kalandpark Építés

Kültéri Mászófalak

Mászófal Bérlés

Óvodai Mászófalak

Pedagógus Képzés

Rólunk

További képek

Visszajelzések

“A mászófalat a múlt héten szerelték fel, de a tapasztalatok máris egyértelműen kedvezőek – ecsetelte az intézményvezető. – Használata erősíti a figyelmet és a koncentrációt, leköti a gyerekeket. Fejleszti a logikát, az ügyességet, illetve a térérzéket, közben pedig a diákoknak szinte­ észrevétlenül még jobban meg kell tanulniuk odafigyelni egymásra, segíteni társaikat.”

Deákné Domonkos Julianna | Dr. Hepp Ferenc általános iskola­ intézményvezetője

“Az ilyen fajta játékos mászás a sokrétű mozgásformák kipróbálását teszi lehetővé, az iskolai sport előírt tartalmi elemeit kreatív és izgalmas módon tanulhatják meg. A gyakorlás során a koordináció, az észlelés, valamint a psziché, a test is fejlődik, és ez a tevékenység szinte minden alapvető mozgásformát lefed- nyilatkozta Téglás László igazgató.”

Téglás László igazgató | II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

Név és cím

EFFY-GUIDE Bt.

3700 Kazincbarcika, Móricz Zsigmond tér 1.

maszofalepites@gmail.com

+36 70 36 35 382